Míg a zömében fiúk alkotta szaúd-arábiai csoport esetén hihetetlen nyitottság, vidámság és impulzív tanulási légkör várt, a Japán diákoknál hegyeket kellett megmozgatni a szociális gátak áttöréséhez – s mindezt közvetítő nyelv nélkül. Hatalmas tanulási és kommunikációs különbségek vannak a két kultúra között, s fantasztikus sikerélmény volt a befektetett munka és energia eredményét, s a hálás, mosolygó tekinteteket látni.
A másik fontos dolog amivel az egyetemen mellett Debrecenben foglalkoztam az idegenvezetés, másodéves koromban szereztem meg az igazolványomat, és a város történelme iránti szeretetem és a már akkor bennem csörgedező tanári vér arra vezetett, hogy ki is próbáljam magam idegenvezetőként, több alkalommal vezettem csoportokat a nevezetességekben bővelkedő város utcáin. Nem titkolt vágyam ezt a „hobbit”, amint sikerül ezt a várost is jobban megismernem, Budapesten is művelni. Ami a szabadidőmet illeti, szeretek aktív életet élni, ha időm engedi sokat járok túrázni, barlangászni, telente síelni, s nemrég próbáltam ki a búvárkodást is, s remélem, hogy a jövőben alkalmam nyílik újra merülni. Egy másik szenvedélyem a detektívregények, azon belül is Agatha Christie regényei (amit nem mellesleg gyűjtök is). A szakdolgozatom témája sem lehetett más, a női gyilkosok és a női detektívek viszonyát, illetve a bűn és a nő kapcsolatát boncolgattam Christie regényeiben. A könyvek és az irodalom szeretete alaposan rám ragadt az egyetemen. :-)
Nagyon boldog voltam amikor rátaláltam a beHappy-re, s még boldogabb, amikor tagja is lettem ennek a szuper csapatnak, ezzel úgy érzem egy újabb izgalmas kapu nyílt ki előttem. Öröm ide nap mint nap bejönni, s érezni, hogy szerves része vagyok egy-egy tanulási folyamatnak, s remélem sok-sok sikerélménynek is.:-)
Adri
|