Az angoltudáshoz sokszor rögös, kacskaringós utakon vezet a sors. Nagyjából 9 éves lehettem, amikor édesanyám egy meglehetősen hosszú szülői értekezletről hazatérve közölte velem: negyediktől németet fogok tanulni. Ausztria és Németország úgy is itt van a szomszédban, meg különben is milyen klassz lesz majd a német rokonokkal az anyanyelvükön beszélni.
Hát egyáltalán nem volt az, olyannyira nem, hogy középiskolában egyből angolra iratkoztam be, de a nagy lelkesedésem sajnos csak addig tartott, amíg év elején közölték: mindenkinek maradnia kell az előzőleg tanult idegen nyelvnél. Hát jó, gondoltam, akkor majd harmadikban felveszem második nyelvként. Igen, fel is vettem az oroszt, mivel angolt akkor sem lehetett választani…
Így hát az egyetem alatt, 20 évesen iratkoztam be először egy 8 hetes nyelvtanfolyamra. Aztán egy év múlva megint nekirugaszkodtam, ám a kezdő csoportban kezdtem kicsit kínosan érzni magam azok között, akik a szünetben már angolul telefonáltak - a padtársam pl. általános óta csak angolt tanult, egy másik hölgyemény pedig már a középfokú nyelvvizsgának is számtalanszor nekirugaszkodott. Hogy mit kerestek egy alapfok alatti csoportban az a mai napig rejtély számomra, mindenesetre sikerült olyannyira elvenni a kedvemet, hogy a tanfolyamot inkább be sem fejeztem…
Aztán következett egy nem túl sikeres, akkor én most magántanárhoz fogok járni típusú periódus, és megismerkedtem az egyetemi 0 kredites angoltanulás szépségeivel is, mire eljutottam a BeHappy nyelviskolába.
Itt az alapszint alatti (Pre-Intermediate) könyvvel indítottam és tanáraim kedves, ösztönző, türelmes munkájának köszönhetően kicsit több, mint két év múltán, amikor kiköltöztem az Egyesül Királyságba, a szintfelmérőm alapján a felsőfokú csoportba kerültem.
Mindennek azonban már majdnem egy éve, hiszen szeptember óta a mester diplomámat csinálom itt marketing kommunikácó szakon, és örömmel tudatom veletek, hogy az első vizsgaidőszakomon már túl is vagyok, méghozzá elsőre sikerült minden tárgyam, és még egy ’distinction’-t is sikerült begyűjtenem az egyikből. 

Szóval innen, Bristolból, több mint 5 év angoltanulással a hátam mögött üzenem most nektek: a lehető legjobb úton, a ’legjobb kezekben’ vagytok a BeHappy falai között! Én a mai napig nagy szeretettel, hálával gondolok vissza az egész csapatra, akik mindig bátorítottak, és mindig tartogattak számomra egy kedves mosolyt akkor is, amikor totál bénának és reménytelennek éreztem magam angolból. Köszi szépen Piri, Réka, Kriszti, Krissz, Noémi, Zsuzsi, Rita, Orsi, Ciska, Tom! Hiányzotok, és mindenképpen szóljatok, ha Bristolban jártok!

Rita