Középiskolában németből érettségiztem, majd a PTE-n magyar-angol szakon tanultam, és választott tantárgyként francia kurzusokra jártam. Utolsó évben Erasmus ösztöndíjjal kimentem egy fél évre a salamancai egyetemre, ahol a szemeszter végén spanyolul kellett vizsgáznom. Ebben leginkább önszervezésű zarándokutam segített, amit az egyetemi tanrend keretébe illesztettemJ. (Sevillából több száz kilométer gyalogtúra észak felé, jókedvű spanyol zarándokokkal.) Hazatérve nekiálltam megírni a diplomamunkám, egyik kedvenc angolszász költőm, Yeats költészetéből, és ezzel egy időben elkezdtem tanítani egy pécsi nyolc osztályos gimnáziumban, kicsiket és nagyokat. Három év elteltével aztán kezdett alábbhagyni bennem a lelkesedés a hagyományos középiskolai keretek közé szorult nyelvtanítás irányában. Elköszöntem a gyerkőcöktől és kimentem Angliába dolgozni egy csudaszép farmra Exmoorban, ahol a vadpónik is élnek. A tenger mellől egy kis határ menti cigány falucskába, Alsószentmártonba vitt az utam, ahol két évig tanítottam magyar nyelvet és irodalmat muncsán beás cigány fiataloknak és felnőtteknek. Az élet ezután az izgalmas időszak után hozott fel Budapestre. Itt kezdetben óraadóként tanítottam magyart a Hajózási Szakközépiskolában, majd jó széllel rátaláltam a BeHappy nyelviskolára, amit azóta is nagyon szeretek.

Jó látni ennyi-ennyi embert, kicsit meg is ismerni őket, követni, hogyan, miért tanulnak, küzdenek, és őszintén örülni a sikereiknek. Jó érezni, hogy a mosoly, az egymásra figyelés sokszorozódik. És hogy egy ember fáradtan is, munka és család mellett is tud türelmes lenni magához, másokhoz. Szinte csupa jó tapasztalatom van a tanulókkal, és ez élteti, néha szárnyaltatjaJ az ember bizodalmát, munkakedvét. A kollegák is ugyanezt a tápláló, gondűző és egymást emelő légkört teremtik az ember köré, és jó arra gondolni, hogy ez működik!