BeHappy Pest: Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre | BeHappy Buda: Mammut-tól 1 percre

Harry Potter

Harry Potter

Az angol iskolaminta

A Harry Potter egy meseregény sorozat J. K. Rowling tollából, mely mára már az egész világon közismert, a legolvasottabb művek közé tartozik. Minden eddigi példányszám rekordot megdöntött a világon.

A regénysorozat napjainkban játszódik Nagy Britanniában. Főszereplői gyerekek. A cselekmények leggyakoribb színtere a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola. A regénysorozat igen erőteljesen kifigurázza, ezáltal az angliai iskolarendszert, annak minden negatívumával együtt.

A Roxfort egy koedukált, bentlakásos iskola, hozzávetőlegesen hatszáz diákkal, nappali és levelező tagozattal. Egy normál iskolához hasonlóan az év kezdetekor a tanulók értesítőt kapnak a felszerelés listáról, melyeket az egyenruhával együtt be kell szerezniük. A tanév minden más iskolához hasonlóan, szeptember elsején kezdődik.

Az elsőévesek egy besoroláson esnek át első napjukon, melyhez hasonló hagyománnyal a legtöbb bentlakásos iskola rendelkezik. A Roxfort négy házzal rendelkezik, melyek az alapítók nevét viselik. Az ezt követő években a négy ház folyamatos iskolai versenyben áll egymással. A házak szembenállása jellemző a legtöbb angol iskola működési rendszerére. A Harry Potter regényekben az írónő ennek minden hátrányára kissé felnagyítva mutat rá.

A tanév és a szünidő is a megszokott tanrendhez igazodik, a téli és a tavaszi szünet tagolja, valamint a nyári szünidő szabad a diákok részére. Az általános ünnepeket, mint az évnyitót, évzárót, karácsonyt és halloweent ugyanúgy megünneplik a Roxfortban, mint más iskolákban.

A kviddics a varázslók legnépszerűbb sportja, seprűháton játszott labdajáték. A Roxfortban rendszeresen bajnokságokat rendeznek, a jó játékosok népszerűek. A sikeres kviddics játékos előnyei az iskolában kísértetiesen emlékeztetnek arra az eljárásra, miszerint az angol iskolarendszerben mennyire eltúlzottak a jó képességű sportolók előnyei a többi tanulóval szemben.

Ebből a kis összehasonlítás hozzásegíti az olvasókat, hogy jobban megismerjék a valódi angol iskolarendszert, annak előnyeivel és hátrányaival együtt.

Bezárás



A

K

C

I

Ó

 

Tanulj rugalmas órarenddel,

egyéni haladással!

 

Vágj bele még idén, vagy jövőre!


Bővebb információt kérek!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás