Miután hazajöttem, újra le kellett tennem az érettségit, mert nem fogadták el a kinti papírokat, nagy gondolkodás után biológia-kémia fakultációra jelentkeztem, és ebbe az irányban mentem is tovább (jó messze ekkor még az angoltanítástól =). 3 évet „húztam le” a Természettudományi karon, amit nagyon nem szerettem, de nem tudtam hova menjek.
Eközben találtam rá a japán nyelvre, és tudtam, hogy ezzel komolyabban szeretnék foglalkozni. Felvételiztem az ELTE-re és egyből felvettek Amerikanisztika – Japán szakra. A Japán szakot idén el is végeztem, a másikkal még egy picikét várni kell.
A BeHappy nyelviskola egy hirtelen ötlet volt, amit nagyon nem bántam meg. Nagyon szeretek itt dolgozni, hatalmas öröm volt, amikor újra visszajöhettem 3 hónap Amerika után. Ide mindig jó bejönni, remélem nemcsak a diákoknak is, de nekünk tanároknak is. Practice órákon mindig feltöltődöm, nagyon szerettek együtt nevetni a tanulókkal.
A nyelvtanulást és oktatást nem számítva elég széles az érdeklődési köröm. Imádok sportolni, amiből sikerült is a legfurcsábbakat kiválasztanom. Én vagyok az edzője az egyetlen magyar Lacrosse leány csapatnak, az ELTE teniszcsapatában is benne vagyok, ötlabdázom, imádok tollasozni és squasholni. Aki az alábbi felsorolásból nem igazán értett semmit, az ne ijedjen meg :D Nemcsak művelni, hanem nézni is szeretem a sportokat, nagy Boston Celtics rajongó vagyok.
Nagy mozi imádó is vagyok, imádom a horrorfilmeket és a vígjátékokat. Mindent szeretek továbbá ami japán, legyen az étel, zene vagy az emberek maguk! Ami még fontos, hogy két nyuszim is van, véletlenül sem evési célokra, hanem tartásra! Ennyit rólam, a teremben és nem utolsósorban Practice órákon úgyis találkozunk!