BeHappy Pest: Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre | BeHappy Buda: Mammut-tól 1 percre

Címke: angol tanulás kezdőknek

Blog: Angol tanulás kezdőknek

Közzétéve 2016. november 21. 00:00-kor ebben a kategóriában:

Az angol nyelv ismerete a mai világban szinte alap elvárásnak mondható. Nem csak a munkahelyek viszonylatában, hanem már az iskolás rendszerben is. A gyerekek korán, akár már óvodás korban elkezdenek ismerkedni az idegen nyelvel, és hamar elsajátítják az alapokat. Erre már a későbbiekben lényegesen könnyebb alapozni, s a középiskolás évekre, akár felsőfokig bővíthető a gyerekek angol tudása. Igen ám, de rengetegen vagyunk úgy, hogy nem teljesen ebben a rendszerben, ilyen képzések segítségével nőttünk fel. Az angol tanulás kezdőknek nagyon nagy prioritást élvező feladat, amit soha sem késő elkezdeni.

Az első lépés mindig a legnehezebb: beismerni, hogy valamilyen tudás hiányában vagyunk, amit azonban szeretnénk feltétlenül megszerezni. Ugye te is éreztél már hasonlót? Az angol tanulás kezdőknek ösvénye is innen indul, a felismeréstől. A nyelvtanulást több minden is motiválhatja. A nyelv szeretete, a szükség – esetleg munkahelyi érintettség miatt, vagy egyszerűen a tudásszomj.  Mindegy, hogy számodra mi a pontos hajtóerő, a fontos, hogy az angol, és a tanulás mellett döntöttél. A módszerek széles skálája ismert így nem kell attól tartanod, hogy esetleg nincs nyelvérzéked… Minden probléma orvosolható, megoldható. Rugalmas időbeosztással, egyéni haladással semmi sem állhat az utadba! Az angol tanulás kezdőknek eleinte kicsit nehéznek tűnhet, hiszen minden újdonságot előbb ízlelgetni kell. De biztos lehetsz abban, hogy pár hét után úgy ráérzel az idegen nyelv adta szabadságra, s annak varázslatára, hogy soha többé nem akarod abbahagyni a fejlődést, tanulást.

Blog: Angol tanulás kezdőknek, angol tanulás rugalmas tempóban!

Közzétéve 2015. szeptember 24. 08:05-kor ebben a kategóriában:

Ha úgy érzed, hogy betelt már a pohár, hiszen mindenki arra noszogat a környezetedben, hogy ideje már angolul beszélni, akkor ne hezitálj!

A BeHappy Nyelviskolában kezdőként is  várunk, hogy elkezd az angol tanulást.  Megalapozhatod a tudásodat és kellemes emlékekkel gazdagodhatsz. Az angol tanulás kezdőknek olyan élményeket képes nyújtani minden tanuló számára, amely örömteli, hasznos alapot kínál a haladáshoz. Ne tarts a kételyektől, ne engedd, hogy meggátoljanak abban, hogy elkezd az angol tanulást, hiszen később megbánhatod. Az angol tanulás a BeHappynél kedvező lehet mindenki számára, hiszen barátságos környezet és hozzáértő  tanárok várnak. Ez még nem minden! Ugyanis középhaladó szint közepétől, anyanyelvi angol tanárokkal gyakorolhatsz csoportos szóbeli óráinkon. Az angol tanulás nálunk azt is lehetővé teszi mindenki számára, hogy tengernyi szóbeli gyakorlatban részesülhessen. A szóbeli fejlesztés magabiztosabbá tehet, ha megszólalásra kerül majd sor. Az angol tanulás napjainkban fontos, hiszen nem csupán világnyelvről van szó, hanem egy csodálatos világról is.

Az, amit ma saját érdekedben megteszel, a későbbiekben is a haladásodat segíti. Itt a BeHappy Nyelviskolában igyekszünk motiválni, hogy még többet kihozz magadból! Ebben is segítségedre lehetünk.

Bezárás



A

K

C

I

Ó

 

Tanulj 

rugalmas órarenddel, egyéni haladással,

 

5-40% kedvezménnyel!

Kezdd el most!


Bővebb információt kérek!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás