Ha már regisztrált tanulónk vagy, kérjük az adataid megadásával jelentkezz be. Ellenkező esetben vedd fel velünk a kapcsolatot.
CÉGVEZETŐKÉNT ANGOLUL SZERETNE TANULNI?
CÉGVEZETŐKÉNT ALKALMAZOTTAIT SZERETNÉ BEISKOLÁZTATNI?
HR MUNKATÁRSKÉNT ANGOL TANFOLYAMOT SZERVEZ CÉGE SZÁMÁRA?
CÉGES ANGOL NYELVTANFOLYAMOT KERESEL?
Sok cégvezető a céges helyszínen végzett oktatás alatt nem tud teljesen elvonatkoztatni a munkahelyi feladataitól, elszakadni cégvezetői szerepétől. A munkahelyi hangulat is nehezíti, hogy „tanulási módba” váltson át. A megszokott irodai környezetben nem olyan könnyű az angolra koncentrálni, főleg ha néha megszólal egy telefon, vagy benéz az asszisztens az ajtón, és a főnököt keresi. :-)
A BeHappy Nyelviskolától ezért nem házhoz megyünk, hanem Pesten és Budán is központi helyszíneken, hangulatos tantermeinkben várjuk Önt és munkatársait. Az angol tanulásra ösztönző, inspiráló tanulási segédeszközök, és szakmailag felkészült, diplomás, mosolygós tanárok biztosítják az oldott légkört és a jó hangulatú tanulást, a zavaró körülmények kizárásával.
A cégvezetők elfoglalt, vagy gyakran változó, rohanó munkarendjük miatt nem mindig tudnak kötött időpontú angol órákon részt venni.
Nálunk bőséges nyitva tartásban (hétfőtől péntekig 9-től 21-ig), hétvégén (9-től 14-ig) is jöhet órára, amikor Önnek jó, kötetlen időbeosztás szerint, bérletrendszerben. Nem gond, ha néha közbejön egy üzleti tárgyalás, utazás, vagy szabadság. Nem fog lemaradni a tananyagban, nem vész el pénze, és mindig ott folytatja a tanulást, ahol abbahagyta.
Megértjük, ha cégvezetői szerep helyett inkább a tanuló bőrébe bújna, amikor angolozik. Azonban ha alkalmazottaival „kerül egy csoportba”, lehetséges hogy nehezen vonatkoztat el munkahelyi szerepétől, és nem tud oldottan tanulni.
Nyelviskolánkban egyéni üzleti angol nyelvtanfolyamot programot dolgozunk ki az Ön számára, ahol a saját tempójában, tanári segítséggel haladhat. Ez azt jeleni, hogy sem időbeosztásban, sem haladásban nem kell kollégáihoz alkalmazkodnia. Csoportos kommunikációs óráinkon az Önnel egy szinten lévő tanulókkal együtt, életszerűen begyakorolhatja azt, amit megtanult. Középfokú szinttől már anyanyelvi tanárral gyakorolhat.
Lehetséges, hogy már beszél angolul, de szinten szeretné magát tartani.
Tanfolyamszervezőink pontosan felmérik, hogy mit is jelent ez a szint, és ennek megfelelően alakítjuk ki egyéni haladási és szinten tartó tanulási programját. Ez vonatkozhat nyelvtani ismétlésre, szókincsbővítésre, és társalgásra is.
Meglévő nyelvtudását szeretné üzleti szókinccsel kiegészíteni, és azt a cégében kamatoztatni?
Nyelviskolánkban kezdőtől a felsőfokig oktatunk általános angolt, illetve alapfok végétől középfok végéig üzleti angolt. Egy szintfelmérés alapján megállapítjuk, hogy a jelenlegi általános angol tudásához milyen üzleti szókinccsel tudjuk bővíteni.
Üzleti tanfolyamaink vannak kimondottan vezetők,és irodai dolgozók számára is.
Mivel megszűnt a szakképzési hozzájárulás terhére igénybe vehető cégen belüli oktatás lehetősége, mostantól a cégvezetőknek komolyabban át kell gondolniuk, hogy milyen cégen belüli beruházásokat tesznek annak érdekében, hogy az alkalmazottak megtanuljanak angolul. Nem mindegy, hogy kire és mennyit áldoznak. Természetes, hogy azt szeretnék, ha az alkalmazottak beiskoláztatására fordított összeg megtérülne.
A BeHappy-ben tudjuk azt, hogy az alkalmazottakba pénzt és energiát fektető cégvezetők valódi eredményeket várnak el cserébe. Legyen ez egy nyelvvizsga, társalgási szint, vagy magas szintű nyelvtudás, amelyet a cégben kamatoztatni lehet. Minden tanulónk a saját céljainak megfelelően kidolgozott haladási programon tanul, megfelelő mennyiségű gyakorlással, ami életszerű, használható nyelvtudást eredményez.
Ennek érdekében következetesen ellenőrizzük haladásukat, és erről vezetőtanárunk havi jelentésben számot is ad a cégvezetőnek. Így Ön konkrét eredményekben tudja mérni, hogy alkalmazottai mennyi idő alatt, mennyit fejlődtek.
Általános tendenciaként a cégek azt szeretnék, ha a munkatársakhoz kijáró kihelyezett angol tanár egyszerre oldaná meg az akár különböző szinten álló tanulók oktatását. A tapasztalataink azt mutatják, hogy egy olyan csoportban, ahol nem azonos szinten lévő tanulók próbálnak meg együtt haladni, senkinek nem lesz sikerélménye, és nem fog fejlődni. A cégek többsége általában a tanártól várja a megoldást, amit őszintén szólva lehetetlen teljesíteni. Ilyenkor a tanfolyamra fordított pénz valójában a cégnek veszteséget jelent, hiszen a munkatársak nem, vagy csak nagyon keveset, és rendszertelenül fejlődnek. A csoportban a gyengébb tanulók szenvednek, mert „bénának” érzik magukat, míg az „ügyesebb” tanulók elveszítik érdeklődésüket. Nem is beszélve arról, ha a csoport tagjai betegség, szabadság, vagy munka miatt hiányoznak, és emiatt a pótlás körülményes. Összegezve: így senki nem fejlődik, és nem lesz sikerélménye.
A BeHappy Nyelviskola angol tanfolyamain a csoportos tanfolyam és a magántanáros oktatás sikeres elemeit ötvözzük. Nálunk minden tanuló egyéni haladási programon tanulhat, a saját szintje, és képességei szerint. Ez azt jelenti, hogy a tanulóknak sem időbeosztásban, sem haladásban nem kell alkalmazkodniuk egymáshoz. Nálunk a betegség, munka, vagy szabadság miatt kihagyott órák sem jelentenek problémát. Mindenki ott folytatja a tanulást, ahol éppen abbahagyta.
Tanulóinkat abban támogatjuk, hogy elérjék személyes céljaikat, és motivációjukat sikerélmények tartsák fenn.
Megértjük, hogy a legtöbb cégvezető azt szeretné látni, hogy az alkalmazottak eredményesen haladnak az angolban, viszont másra bízná a megfelelő tanfolyam kiválasztását, a tanulók szintfelmérését, és a tanfolyamszervezést. Akinek nincs erre megbízott kollégája, az terhesnek érezheti ezt a feladatot.
A BeHappy nyelviskolában ebben is segítünk, és örömmel átvállaljuk Ön helyett az angol tanfolyammal járó összes tennivalót. Szintfelmérővel megállapítjuk a tanulni kívánó kollégák aktuális tudását, személyesen bemutatjuk nyelviskolánk működését, és lebonyolítjuk az adminisztrációt is. Vezető tanárunk minden hónapban értékelést küld Önnek a tanulók haladásáról. Tanfolyamszervezőinkkel pedig bármikor egyeztethet a tanfolyammal kapcsolatos gyakorlati kérdésekről.
Tudjuk, hogy nem könnyű a HR munkatárs helyzete, amikor angol tanfolyamot kell találnia cége számára. Kiválasztani azt a nyelviskolát, ahol a tanulók valódi eredményeket érnek el, élvezik a tanulást, és a főnök is elégedett. Ez egy nagy kihívás, hiszen egy megadott büdzséhez igazítva kell megtalálni a legjobb ár-érték arányos megoldást. Ebben szeretnénk Önnek segítséget nyújtani. Haladjon tovább, és győződjön meg arról, miért érdemes a BeHappy Angol Nyelviskolát választani munkatársai számára.
HR munkatársként bizonyára nagy felelősség nyomja a vállát, hiszen megbízható, másoknál már bevált nyelvtanfolyamot keres.
A BeHappy Angol Nyelviskola 8 éve Budapest egyik legsikeresebb, közel 400 tanulóval működő nyelviskolája. Diplomás, magas szinten képzett angol tanárok oktatnak nálunk, a tanulókat jól szervezett, barátságos, kompetens csapat várja.
Iskolánkban kezdőtől a felsőfokú szintig oktatunk általános és üzleti angol nyelvet egyaránt. TELC és az EURO nyelvvizsgákra készítünk fel, és büszkék vagyunk arra, hogy 90%-os nyelvvizsgáztatási aránnyal az egyik legeredményesebb nyelviskola vagyunk.
Ez annak is köszönhető, hogy a tanfolyam egész folyamata alatt tanári számonkérés történik, és a teszteléseknél legalább 85%-os szintet kell teljesíteni a továbbhaladáshoz. Ha valaki nem éri el ezt a szintet, akkor átismételtetjük vele a meg nem értett anyagot.
Az elmúlt években sikeresen, és jó együttműködéssel dolgoztunk együtt cégekkel, mint például:
Minden szintű és életkorú ember megfordul nálunk. Tanulóink között vannak diákok, alkalmazottak, közép- és felsővezetők, nyugdíjasok. Egyre több sportoló és színész is minket választ. Akár egy üzletember, akár alkalmazott, vagy híresség, nálunk mindenki elsősorban tanuló és önmaga lehet. Mi azon vagyunk, hogy közös hangot kialakítva, jó együttműködésben tudjunk együtt dolgozni bárkivel.
Tanári csapatunk fiatal, dinamikus, szakképzett, diplomás tanárokból áll. Tanárfelvételkor szigorú követelményeknek megfelelően megbizonyosodunk afelől, hogy az általunk kiválasztott tanárok azt a szakmai színvonalat és emberi hozzáállást képviselik, ami iskolánk sok éves kiváló hírnevét szolgálja. A BeHappy Nyelviskola tanárai híresek arról, hogy kedvesek, mosolygósak, de következetesek. Anyanyelvi tanáraink szintén tanári végzettségűek, és biztosítják azt, hogy a tanulók helyes kiejtéssel, életszerű szituációkban gyakorolják be az angol nyelvet.
Ismerje meg tanárainkat Pesten!
Ismerje meg tanárainkat Budán!
Tudjuk, hogy a cégek számára valóban az a fontos, hogy a munkatársak ne csak „látogassák” az angol órákat, hanem aktív, használható nyelvtudásra tegyenek szert, amit a munkahelyen is kamatoztatni tudnak.
Iskolánkban éppen ezért következetes számonkérés folyik a tanulás egész folyamata alatt. Tanulóinkat minden tankönyvi lecke végén teszteljük szóban és írásban egyaránt. Megbizonyosodunk afelől, hogy mind a nyelvtant, mind a szókincset elsajátították, és használni is tudják a begyakorolt anyagot. Bizonyos időközönként nagyobb anyagrészeknél is teszteljük tanulóinkat. Csak akkor engedjük tovább haladni, ha legalább 85%-os szinten teljesítenek. (ez máshol általában 60 %)Könyvzáró vizsgánk ugyanúgy épül fel, mint egy államilag elismert nyelvvizsga. A tanulók vezető tanárunknál vizsgáznak, és a sikeres teljesítés után szintzáró bizonyítványt és oklevelet kapnak. Tanfolyam előtt és tanfolyam után is szintfelmérőt iratunk, amiből Ön és főnöke is konkrét számokban bizonyosodhatnak meg munkatársaik haladásáról.
Egy nemrégiben módosított törvény alapján nem lehet többé felhasználni a szakképzési hozzájárulást a cégen belüli oktatás finanszírozására. Természetes, hogy emiatt a cégek jobban átgondolják, hogy miként fektetnek be a munkatársak oktatására szánt összeget. A tanfolyam kiválasztásánál jól kell dönteni, hiszen a cégvezetők szeretnék, ha alkalmazottak valódi, használható nyelvtudásra tennének szert, amitől a cég is eredményesebb lesz. Az alkalmazottak pedig szeretnének jó hangulatban, sikerélményekkel tanulni, szintjüknek megfelelő keretek között. Érdemes tehát azt a tanfolyamot kiválasztani, ahol a befizetett tanfolyami díj minden fillérje megtérül, a tanulók sikeresek, a főnök pedig elégedett lesz.
A BeHappy Angol Nyelviskolában akkreditált programmal, letesztelt tanulási módszerrel várjuk munkatársait. Tanítási módszerünk egyedi, ami a magántanár és a csoportos nyelvtanulás előnyeit ötvözi. Tanulóink rugalmas időbeosztás szerint vehetnek részt az órákon, tehát munkaidejükhöz tudják igazítani az órákon való részvételt. Ha munkahelyi elfoglaltságok, vagy szabadságolás miatt ki kell hagyniuk egy-egy órát, a tananyagban akkor sem fognak lemaradni. Ezt azért tudjuk megtenni, mert tanulóink egyéni haladási programon, a saját képességeiknek megfelelően haladnak. Sem haladásban, sem időbeosztásban nem kell másokhoz alkalmazkodniuk.
Valójában hiába tűnik úgy, hogy egy kihelyezett csoportos tanfolyamnál Ön egy adott létszámú embernek megoldja az oktatását az arra szánt pénzből, ez csak egy látszat, hiszen ezzel a tanulók valójában nem fejlődnek, és a kifizetett pénz nem hoz valódi eredményt. Az elvárás, hogy a tanár oldja meg a felmerülő problémákat, szakmailag nem kivitelezhető, és csak ámítás!
Nem hiszünk az online árajánlatban, ezért felmérve a konkrét igényeket, minden cég számára személyre szabott ajánlatot adunk. Áraink ÁFA- mentesek. Amennyiben ez érdekli Önt, vegye fel a kapcsolatot tanfolyamszervezőinkkel!
Sok éves tapasztalataink azt mutatják, hogy a cégnél kihelyezett, csoportos angol tanfolyamok szinte soha nem hozzák meg a kívánt eredményt. A tanulni kívánó munkatársak ugyanis nagyon ritkán vannak pontosan egy szinten, ezért a csoportos együtt tanulás mindenki számára kudarcélményt tartogat. A cégek leggyakrabban a kihelyezett tanártól várják el, hogy a szintkülönbségeket ellensúlyozza. Mivel ez lehetetlen, az alacsonyabb szinten lévő tanulók nehezen tartanak lépést, a magasabb szinten lévő tanulók pedig hátráltatva vannak a haladásban. Az is jellemző, hogy a cégek általában heti egy alkalommal szerveznek angol órát, ami nem elég a sikerhez. Nem is beszélve arról, hogy mi történik, ha a munkatársak egy közbejött üzleti tárgyalás, munkahelyi feladat, vagy szabadságolás miatt nem tudnak részt venni az órákon. Ez lemaradással és elvesztegetett pénzzel jár a cég számára.
A BeHappy Angol Nyelviskolában erre nyújt megoldást a rugalmas időbeosztás szerint látogatható angol tanfolyam, ahol minden tanuló egyéni haladási programon, a saját képességeinek megfelelően tanulhat. Tanulóink személyes céljait és motivációját figyelembe véve mindenki számára egyéni tanulási programot dolgozunk ki, és aktív, használható nyelvtudást garantálunk. Módszerünk a magántanár és a csoportos nyelvoktatás előnyeit ötvözve olyan sikeres angol tanulást tesz lehetővé, amire a munkaadók szívesen áldoznak, hiszen tudják, hogy befektetésük megtérül.
Kérjen bővebb tájékoztatást tanfolyamszervezőnktől!
Tudjuk, hogy fontos az Ön számára a hatékony kapcsolattartás, a pontos adminisztráció és a konstruktív együttműködés a nyelviskolával.
Sokéves tapasztalattal a hátunk mögött, mi ebben is segítünk Önnek. A tanfolyam megkezdése előtt tanfolyamszervezőnk személyesen mutatja be iskolánk működését, majd felméri a tanulók szintjét, személyre szabott árajánlatot ad, és gondoskodik a pontos adminisztrációról, a tanulók haladásának nyomon követéséről. Vezető tanárunk minden hónapban elküldi Önnek a tanulók jelenléti ívét, és írásos értékelést ad haladásukról. Nálunk az is lehetséges, hogy folyamatosan bővítsük a tanulni kívánó munkatársak számát, azonnali kezdéssel.
Vegye fel a kapcsolatot tanfolyamszervezőnkkel!
Munkahelyeden elvárják tőled, hogy magabiztos, aktív angol nyelvtudásod legyen? Nyelvvizsgáznod kell? Olvass tovább, és fedezd fel, hogyan tudjuk teljesíteni a vágyadat a BeHappy Angol Nyelviskolában!
Tudjuk, hogy sokak számára nagy lehetőség, ha munkahelyük finanszírozza számukra az angol nyelvtanfolyamot. Emellett azonban azt is tudjuk, hogy mivel a munkahely konkrét eredményeket vár el a tanulótól, az öröm mellett a plusz nyomásból származó érzésekkel is számolni kell.
Természetes módon munkahelyed elvárhatja Tőled, hogy:
Az a jó hírünk, hogy iskolánkban kötetlen időbeosztásban, munkaidődhöz alkalmazkodva járhatsz angolozni. Ezt azért tudjuk megtenni, mert nálunk minden tanuló egyéni haladási programon, a saját képességeinek megfelelően haladhat a tananyagban. Személyes céljaidban támogatunk, és azon vagyunk, hogy valóban sikeres legyél az angolban, és munkahelyeden aktívan használd az angol tudásod. Ha munkatársaid, főnököd látja, hogy fejlődsz, önbizalmad megnő, és nemcsak a munkahelyeden, hanem a privát életedben is sikerélményed lesz.
Talán Te is részt vettél már olyan csoportos angol nyelvtanfolyamon, amit a munkahely szervezésében nyelviskolától kihelyezett nyelvtanár tartott. Sokéves tapasztalataink azt mutatják, hogy ez nem a leghatékonyabb tanulási forma, amikor több munkatárs tanul együtt. A csoportokat ugyanis sokszor úgy is elindítják, hogy a tanulók nincsenek azonos szinten. Gyakran előfordul, hogy a gyengébb képességű, vagy alacsonyabb szinten állók nem tudnak a többiekkel lépést tartani, aki pedig jobban tud angolul, hátráltatva érezheti magát. A cégek ilyenkor a tanártól várják a megoldást, vagyis azt, hogy a csoportot egy szintre hozza, és emellett a tanulók még jól is érezzék magukat. Ez azonban legtöbbször lehetetlen, így sok céges csoportos nyelvoktatás kudarcba fullad. Emellett az is gyakori probléma, hogy egy-egy közbejött munkahelyi teendő, értekezlet, üzleti út, vagy szabadságolás miatt a munkatársak rendszertelenül járnak órákra, ami szintén a haladást akadályozza.
Sok tanulótól kaptunk olyan visszajelzést is, hogy a munkahelyi környezet egyáltalán nem inspirál az angol tanulásra. Érthető, hogy egy fárasztó munkanap után az ember inkább egy kellemes, megnyugtató, munkahelytől távoli helyen szeretne angolozni. Egy olyan környezetben, ahol nem csörren meg a telefonja, levetheti munkahelyi szerepét, és csak tanuló lehet.
Tudjuk, hogy sok tanuló számára nagyon rossz élmény, ha egy olyan csoportban tanul, ahol a többiek esetleg jobban, vagy rosszabbul haladnak nála. Ez nagyon demotiváló lehet, hiszen az embernek elmegy az önbizalma, a kedve az angoltól, vagy éppen attól, hogy úgy érzi, nem halad.
Tapasztalataink szerint a nyelvtanuláshoz leginkább az hozza meg a kedvet és tartja fenn a motivációt, ha a tanulónak azonnali és állandó sikerélménye van. A nyelvtanulásnak pont ez a lényege, vagyis hogy a saját bőrödön érezd a fejlődést, és legyen önbizalmad, kedved ahhoz, hogy aktívan használd a tanultakat. Ezért a BeHappy Nyelviskolában minden tanulónak egyéni képességeinek megfelelően fejlődhet.
A tanfolyam megkezdése előtt tanfolyamszervezőnk személyesen foglalkozik veled. Felméri, hogy jelen pillanatban hol állsz az angolban, és elmondja neked, hogy kb mennyi időt és energiát kell befektetned, hogy elérd a célodat. Ezután kapsz egy egyéni haladási programot, amin saját képességed szerint, lépésről lépésre haladsz előre. Csak úgy engedünk továbblépni egyik leckéről a másikra, ha látjuk, hogy valóban tudod is használni a megtanult anyagot. Tanáraink végig mellett állnak, és folyamatos visszajelzést adnak haladásodról. Mi mindent megteszünk azért, hogy sikerrel és élvezettel haladj az angolban.
Olvasd el tanulóink visszajelzéseit!
Elterjedt nézet, hogy nyelvet csak iskolás korban érdemes tanulni, felnőttként már nagyon nehéz. Nekünk mások a tapasztalataink. A legtöbb felnőtt nyelvtanuló a 30- 50 éves korosztályból kerül ki. A felnőtt nyelvtanulók esetében már nem is feltétlenül a nyelvvizsga a lényeg, hanem a magabiztos nyelvismeret. Sok felnőtt hajlamos arra, hogy magát a fiatal tanulókkal összehasonlítva ezt gondolja: „Ebben a korban már nehezen tanulok nyelvtant”, vagy: „Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy szavakat tanuljak”. Mi mindenkit abban támogatunk, hogy merjék vállalni magukat, még akkor is, ha néha hibáznak. Fontos, hogy amikor akadály gördül eléd, ne bátortalanodj el. Azok a nyelvtanulóink lesznek igazán magabiztosak és sikeresek, akik mernek kérdezni, és nem aggódnak azon, hogy mennyit és miben kell még fejlődniük. Nálunk a BeHappy-ben a fiatal tanulótól egészen a 70 éven felüli diákot megtalálod, és a személyes haladási programnak köszönhetően Te is kedved és egyéni képességeid szerint fejlődhetsz.
Aki felnőtt fejjel szánja rá magát a tanulásra, és ezért komoly összegeket és energiát is hajlandó áldozni, nyilvánvalóan azt a nyelvtanfolyamot keresi, ahol tényleges, a valódi életben használható tudást sajátíthat el. Eredményességed azokban a pillanatokban fog megmutatkozni, amikor külföldön képes leszel szállodai szobát foglalni, útbaigazítást kérni, szóba elegyedni egy idegennel, vagy munkahelyeden angolul szólsz a telefonba, célnyelven tárgyalsz a külföldi ügyfelekkel, és még sorolhatnánk. A BeHappy Nyelviskolában azt tűztük ki célul, hogy valódi, használható nyelvtudást adjunk, hiszen nincs is nagyobb sikerélményünk, mint amikor tanulóink saját sikereikről számolnak be. Az aktív, használható nyelvtudást úgy érheted el, hogy gyakorolsz, gyakorolsz, és gyakorolsz. Tanfolyamainkon minden egyes tankönyvi lecke anyagát csoportos kommunikációs órán gyakoroltatjuk be, amit középfok elejétől anyanyelvi tanár tart. Ezeken az órákon jó hangulatban, változatos feladatokon keresztül, másokat és magadat is hallva megtapasztalod a valódi nyelvi élményt. Ha munkahelyed jóvoltából tanulsz angolul, nagy esélyed van arra, hogy a jól elsajátított angol nyelvtudás munkahelyi sikereidben, és talán fizetésedben is meg fog mutatkozni.
Nyelvet tanulni csak inspiráló, nyugodt légkörben lehet, és érdemes. Tudjuk, hogy a munkahelyi kihelyezett nyelvtanfolyamok egyik hátránya, hogy az irodai környezet nem alkalmas arra, hogy a tanuló teljesen el tudjon vonatkoztatni a napi teendőktől, és agyát átkapcsolja „tanuló üzemmódba”. A BeHappy Nyelviskolában Pesten és Budán is napfényes, csendes, jól felszerelt iskoláinkban, egy fiatal és mosolygós csapat vár és motivál a tanulásra.
Tantermeinket Anglia, USA, Kanada és Ausztrália természeti és kulturális nevezetességeinek fotói, valamint iskolánk mindennapi életéből ellesett pillanatképek díszítik. Ebben a hangulatban a tanulással töltött percek és órák pozitívan fognak telni, és a haladásról szólnak majd.
Szeretnél részt venni egy ingyenes szintfelmérésen és tájékoztatáson? Kíváncsi vagy, hogy milyen szinten vagy most és mennyi idő szükséges, hogy elérd a célod? Töltsd ki az alábbi űrlapot és még ma visszahívunk!
Válaszd ki, hogy miről szeretnél több információt kapni!