BeHappy Pest: Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre | BeHappy Buda: Mammut-tól 1 percre

A nyelviskolák támogatnak a tanulásban

Közzétéve 2017. január 26. 08:45-kor ebben a kategóriában:

Számtalan oka lehet annak, hogy szeretnél megtanulni angolul. Mivel a tudásnak nagy hasznát veszed a hétköznapjaid során, a munkahelyeden és az utazásaidon is, ezért nézelődj a nyelviskolák között, és döntsd el, melyik a legszimpatikusabb!

A BeHappy Nyelviskolák ideális választást jelenthetnek abban az esetben, ha szoros időbeosztással rendelkezel. Itt nincsenek hagyományos értelemben vett csoportok,  tanulóink egyéni haladási programon, saját időbeosztásuknak megfelelően haladnak.

Külön szóbeli kis csoportos gyakorló óráinkon szóban is gyakorolhatod a már megtanult nyelvtant, szavakat. Életszerű szituációs feladatokon keresztül  hatékonyan gyakorolhatod az angol nyelvet.

A szóbeli órák keretén belül igazán élesben is kipróbálhatod magad, hiszen középhaladó szint felétől már anyanyelvi tanárok várnak rád, mindkét nyelviskolánkban.

A nyelvvizsga letétele, illetve az érettségi megszerzése sem ütközik akadályba a szorgalmas tanulás esetében. Ha pedig külföldre készülsz, fontos a stabil nyelvtudás. A BeHappy Nyelviskolák külön hangsúlyt fektetnek a beszédközpontú gyakorlásra, fontos, hogy aktívan használd az angol nyelvet.

Ne várj az utolsó pillanatig, hiszen az a jó, ha a tudásod minél jobban elmélyül.

Azt se felejtsd el, hogy a nyelviskolák segítenek a felkészülésben, de fontos, hogy szorgalmasan gyakorolj.  Aktuális kedvezményeinkről oktatásszervezőinknél tudsz érdeklődni akik szívesen segítenek minden felmerülő kérdésedben. Várunk ingyenes szintfelmérővel egybe kötött tájékoztatóra, itt a BeHappy-ben! 🙂

Alapfokú angol tanulás

Közzétéve 2017. január 19. 18:32-kor ebben a kategóriában:

Az alapfokú angol tanulással kezdődik minden, hiszen az alapok elsajátítása nagyon fontos.

A kezdet a legnehezebb, valják sokan, ám ha ezt a lépést úgy teszed meg, hogy az szívednek, és elvárásaidnak is kedvez, akkor garantálható, hogy az alapfokú angol tanulásod útja eredményes lesz.

Persze, ha valakit ostorral hajtanak afelé, hogy tanulja meg a nyelvet, akkor a háta közepére sem fogja kívánni az egészet. De a varázslat abban áll, hogyha lelkesen vághatsz bele életed legnagyobb kihívásába.

Hogy ehhez mi kell? Természetesen elsősorban rád van szükség. Aztán a tökéletes alapfokú angol tanulás alapfeltétele a rugalmasság. Ez az a kitétel, mely minden tanuló számára elsődleges. A kötetlen időbeosztás a legjobb, amivel lelkesedésedet fokozni lehet, hiszen nem kell azon aggódnod beférsz-e az előre kirendelt időpontok valamelyikébe. De tovább is van, mondjuk még. Az alapfokú angol tanulás második alapfeltétele, hogy az ütem, amiben haladsz rád legyen hangolva. Ne kelljen máshoz alkalmazkodnod, aki lehet, hogy jóval lassabban, vagy éppen sokkal gyorsabban rohanna végig az anyagon. Kényelmesen, a te saját  tempódhoz alkalmazkodva tökéletes eredményeket lehet elérni. Az, hogy az alapfokú angol tanulás közben nem érzed magadat rosszul, vagy éppen leterhelve csak növeli a teljesítményedet, s ezzel együtt az eredményességedet is.

Összefoglalva nem csak az időd beosztása van a te kezedben nálunk, már ami az alapfokú angol tanulásod megszervezését illeti, hanem az egyéni haladásnak köszönhetően a haladásod is a saját ritmusodhoz igazodik. Így válik az alapfokú angol tanulás kihívásából valódi örömteli szórakozás.

A nyelvérzékről…

Közzétéve 2017. január 12. 10:12-kor ebben a kategóriában: ,

Csak ülsz az angol könyv felett és úgy érzed, nem haladsz egy tapodtat sem? Úgy látod, hogy körülötted mindenki gyorsabban tanul? Ekkor a legkönnyebb abbahagyni a nyelvtanulást és azt mondani: „ nekem nincs nyelvérzékem”. De mit is jelent ez valójában? Tényleg létezik? És ha igen, akkor genetikailag meghatározott?

Student-Girl-ThinkingKezdjük az elején. Az angol nyelvnek nincs génje. A többi nyelvnek sincs. Sőt, az sem létezik, hogy valakinek nincs nyelvérzéke. Nem osztjuk két részre az embereket aszerint, hogy ki képes megtanulni egy idegen nyelvet és ki nem. A tudósok azt is megállapították, hogy a nyelvérzék nem függ az intelligenciától és anyanyelvi készségeken alapul. Vagyis ha már beszélsz, írsz és olvasol magyarul (most is épp azt teszed), egy idegen nyelv elsajátítása nem okozhat átlagon felüli nehézséget. Gyakorlatilag bárki képes egy-két nyelvet megtanulni, ha motivált és elegendő időt fordít rá.

Tény azonban, hogy némelyikünkre jobban ragad a nyelv és gyorsabban, könnyebben kialakul a nyelvtanuláshoz szükséges érzék, másoknál ez lassabb és nehezebb folyamat. Mindenki mint valami adu-ászt emlegeti a nyelvérzéket. Az az általános vélemény, hogy ha valakinek van, az mázlista és könnyen tanul nyelvet, akinek pedig nincs, az peches és csak nagy erőfeszítések árán és drága pénzen tud eljutni oda, ahova a szerencsésebbek egyszerűen. Azoknak, akik ez utóbbi csoportba tartoznak és a saját bőrükön tapasztalják a szomorú valóságot, jó hír, hogy ez a készség kifejleszthető! Méghozzá nyelvtanulással!

Volt jó néhány kutatás azzal kapcsolatban, hogy mik azok a tényezők és egyéni jellemzők, amelyek befolyásolják a nyelvtanulást. A nyelvérzék valójában több független készségből tevődik össze - és nagyon ritka, hogy valaki egyformán fogékony ezek mindegyikére.

Mik is ezek a tényezők?

  • A motiváció, nem győzzük hangsúlyozni ennek fontosságát. Ez a nyelvtanulás folyamatának és eredményének a motorja. Aki eléggé motivált és ott lebeg a célja a szeme előtt, az kitartóbb, elszántabb, könnyebben átlendül az esetleges kudarcokon és ez bizony meghozza a gyümölcsét.
  • Félelmeink is meghatározhatnak minket. Van, aki mindenféle gátlás nélkül csak mondja és mondja, amit szeretne (és amit tud), és van, aki visszahúzódó, gátlásos és csendes. Vajon melyikük fogja hamarabb beszélni a nyelvet? Előbb-utóbb helyesen…
  • A személyiség és a gondolkodás is fontos lehet. Mennyire nyitott valaki? Mennyire szorongó? Mennyire veszik el a részletekben vagy látja át az egészet?
  • Kutatások igazolták, hogy a nyelvelsajátítás sebessége nem csak a fenti készségektől, hanem a kreativitástól és a mindennapi kommunikációs képességektől is függ.
  • Nem elhanyagolandó a memória fejlesztése, hiszen ezzel beindulnak a nyelvi képességeink is. A szótanuláshoz kapcsolódó kulcs az asszociatív memória. Ez egészen speciális készség, nem függ össze például azzal, hogy képtelenek vagyunk megjegyezni a barátunk telefonszámát vagy a születésnapját.
  • A memória a hallással is összefügg, ez az úgynevezett fonetikai kódolási képesség. Ez azt jelenti, hogy mennyire tudjuk az írott betű és a kiejtett hangok közötti összefüggéseket átlátni és alkalmazni.
  • A nyelvtani érzékenység segítségével ismerjük fel a szavak mondatban betöltött nyelvtani szerepét.
  • Az induktív nyelvtanulási képesség azt jelenti, hogy ki tudjuk-e következtetni a szavak mondatbeli szerepe és felépítése közötti összefüggéseket. Ide tartozik pl. a ragok és a prepozíciók használata.

Summa summárum, a nyelvtanulási érzék fejleszthető. Jó hír ez azoknak, akik tényleg elszántak, ám rossz hír azoknak, akik a kifogások tengerében úszkálnak. Most egyel kevesebb indok áll rendelkezésükre, hogy feladják. Tessék máshol keresgélni! Bár ezt az energiát akár a tanulásba is bele lehetne fektetni…

successSok sikert mindenkinek! 🙂

 Forrás:
lingwing.hu
nokkulfoldon.hu

Hatékony céges angol tanfolyam

Közzétéve 2017. január 5. 18:31-kor ebben a kategóriában:

Hogy milyen az igazi, eredményes céges angol tanfolyam?

Egyrészt biztos, hogy megfelelő intenzitású, ami elengedhetetlen a gyors, lendületes haladáshoz. Az oktatásban lényeges tényező a folytonosság, a nyelvtanulásban pedig szinte elengedhetetlen követelmény. A céges angol tanfolyam tehát prioritást kell, hogy élvezzen az életedben, s ebben nyilván a vállalat is száz százalékosan melletted áll.

A másik szempont, ami nem maradhat ki a sorból az az egyénre szabhatóság, azaz, hogy a céges angol tanfolyam olyan legyen, ami az igényeidnek, szükségeidnek, időbeosztásodnak éppen tökéletes.

Hogy ez alatt mit értünk? Egyszerű.

Az időd beosztása nyilván nem egyszerű. Munka, család, esetleg hobby, amik mellé be kell valahogyan zsúfolnod a tanulást. Amennyiben a tanfolyam céges, akkor jobb esetben munkaidőben tudod belevetni magad az angolozásba, de akkor is, plusz energia szükséges mindehhez. Azaz kiemelkedően lényeges, hogy amit az angollal töltesz, hatékony és eredményes legyen.

Elvárás, hogyha kell tudj gyorsabban, vagy éppen lassabban haladni , azaz hogy ne kelljen alkalmazkodnod másokhoz, sem időbeosztásban sem pedig haladásban. Amennyiben tudásod alapján nagyobb léptekre vagy képes, akkor nem akadályozhat semmi. Nálunk nem kell alkalmazkodnod semmilyen csoporthoz, hanem egyéni ütemben, időbeosztásban tudsz haladni. Így akár munka mellett is tanulhatsz.

Nálunk könnyen beépíthető a munkád mellé a  céges angol tanfolyam a te időbeosztásodnak megfelelően.

Bezárás



A

K

C

I

Ó

 

Tanulj rugalmas órarenddel,

egyéni haladással!

 

Vágj bele még idén, vagy jövőre!


Bővebb információt kérek!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás